Részletek a „Gyermekvállalás és gazdaság - kreatív megoldások a népességfogyás megállítására” c. tanulmánykötetünkből. A kötet 2018-ban jelenik meg.

Szerző: Monostori András
Az alkotómunkában résztvevő szakértők: Bacsó Anna, Csomós József, ifj. dr. Fekete Gyula, dr. Giday András, Jáky Miklós, Koncz Katalin, Kükedi Zsolt, dr. Szabadkai Antal, dr. Szabadkai Attila, dr. Szegő Szilvia, Szvitek Attila Imre

Összefoglaló és a javaslatok áttekintő táblázata

A szülőkötvény a felnevelt gyermekek számától függően biztosíthatja az állam által gyermekek utáni támogatás, valamint a család, és a további családtámogatók által a kötvényszámlára befizetett, kamatokkal növelt összegből kiegészítő nyugdíj járadék fizetésének lehetőségét, a szülő/anya/ nyugdíjba vonulását követően 15 évig.

A javasolt szülőkötvény olyan intézmény, amely több szempontból hordoz előnyöket. Egyrészt a gyermek születésekor megnyíló kötvényszámlán állami garanciával évenként, 18 éven keresztül jóváírt, a gyermek/ek/ utáni támogatások felhalmozott összegének kifizetése, a költségvetést csak a kötvény lejáratát követően / a megnyitást követő30-35 év után /  terheli. E mellett a szülő, a család, a további támogatók által történő befizetések növelhetik az állam által biztosított összeg kiegészítését és így a lejáratkori összeget.. Másrészt, a kötvényösszeg járadék formájában történő kifizetése,  a szülők nyugdíjas éveiben 15 éven keresztül kiegészítő jövedelmet nyújthat a szülők számára, amelynek egy része minden bizonnyal felhasználható lehet az unokákra való költekezés során. Harmadrészt a gyermeknevelésre fordított láthatatlan munka értékének kifejezése biztonságosabb jövőképet jelenthetne a gyermekeket nevelő fiatal szülők számára.

Problémák Elvi megoldások Gyakorlati intézkedések Becsült költségek
A több gyermeket nevelő családok anyagi tekintetben és életük megszervezésében méltánytalanul hátrányos helyzetbe kerülhetnek. Kiegészítő nyugdíj járadék fizetése. Kiegészítő nyugdíj járadék biztosítása a szülőkötvény megnyitásával. A kötvényszámlára az állami támogatáson kívül befizethet a családtag, támogathatja az SZJA 1%- val, továbbá a munkáltató, valamint a munkavállaló cafeteria keretének meghatározott összege.
Évenként 90-120 ezer gyermek születése esetén
5 - 15 Mrd Ft/év
 a jóváírt állami támogatások összege. 
A kiegészítő járadék kifizetésének kezdete az anya nyugdíjba vonulásának időpontja.
Hiányzik a gyermek születésétől a szülő nyugdíjas koráig tartó szülői életpálya támogatása. Kiegészítő nyugdíj járadék fizetése.
Állami támogatás mértéke évenként a gyermekek nagykorúságáig 18 éven keresztül.
1. gyermek után  36 e Ft/év,
2. gyermek után  42 e F/év,
3..gyermek után  45 e Ft/év
4.gyermek után   45 e Ft/év
5 gyermek után   45 e Ft/év
öt gyermek után összesen: 213 e Ft /év
Évenként 90-120 ezer gyermek születése esetén
5 - 15 Mrd Ft/év
 a jóváírt állami támogatások összege. 
A kiegészítő járadék kifizetésének kezdete az anya nyugdíjba vonulásának időpontja.
A gyermeknevelésre fordított „láthatatlan munka” értéke a nyugdíjak összegében nem jelenik meg. Kiegészítő nyugdíj járadék fizetése. A szülők/anya/ nyugdíjának kiegészítése 15 évig, havi 10.000 - 60.000 Ft /hó gyermekszám és az előtakarékoskodás ideje alatt felhalmozott összegtől függően. 
Évenként 90-120 ezer gyermek születése esetén
5 - 15 Mrd Ft/év
 a jóváírt állami támogatások összege. 
A kiegészítő járadék kifizetésének kezdete az anya nyugdíjba vonulásának időpontja.