Tisztelt Honfitársam!

 
Végveszélyben van a nemzetünk.
A családok összetartó ereje megroggyant. Sokan nem találták meg életük párját, boldogságát, egyedül kényszerülnek leélni az életüket.

Ez a folyamat, súlyos örökség, amely, nehéz helyzetbe hoz mindannyiunkat. Az egyedül élők átmenetileg akár jobban is élhetnek, de ennek hatalmas ára van.
A magány csökkenti a várható élettartamot, súlyos egészségi kockázatai vannak.
Emellett évtizedek óta nem születnek meg társadalmunk egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen gyermekeink, ami életminőségünk fenntartását, iskoláinkat-, nyugdíj- és egészségügyi rendszerünket fenyegeti.
Az elmúlt évtizedekben 600 ezer gyermekkel kevesebb jött világra ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani növekedési pályánkat, meg tudjuk őrizni a magyar kultúrát.
 
Eljött tehát az ideje annak, hogy állami és politikai szervezeteink, vállalkozásaink, településeink, iskoláink és egyetemeink, kisebb és nagyobb közösségeink, családjaink, és személyesen is mindenki szembe nézzen az élet egyik alaptörvényével.
 
Ha nem leszünk képesek összefogni, világra hozni és testi-lelki egészségben felnevelni a következő nemzedékeket, akkor mindazok a szellemi és fizikai javak, értékek, amelyeket társadalmunk az elmúlt évezredekben – folyamatos küzdelmek árán – felhalmozott, pár évtized alatt az enyészetté lesznek. Idegen pénzügyi befektetők kebelezhetik be az országot, tovább sarcolva a fogyatkozó „magyarságot”.
Ettől senki nem tud megvédeni minket, csak mi magunk, ha összekapaszkodunk. 
 
Eddig is számos intézkedést tettünk a családok megerősítéséért, a gyermekek születésének segítéséért: alaptörvényünk védi a termékenység és a személyes boldogulás alapintézményét: a családot; visszaállítottuk a GYES és a GYED bevált intézményeit; bevezettük a családi adózási rendszert, megkönnyítettük a fiatalok lakáshoz jutását, támogatjuk a házasságokat, … de mindez nem volt elég ahhoz, hogy megállítsuk a veszélyes folyamatot.  
 
Tovább kell lépnünk! Szélesebb körű összefogásra, és további cselekvésre van szükség!
 

Gyermek és családbarát társadalmat, iskolákat kell építenünk!

El kell érnünk azt, hogy minden fiatal megtalálja élete párját, és olyan biztonságban érezhesse magát, hogy vállalkozni tud egy vagy több új élet elindítására! 
 
Ehhez kormányunk is meg teszi amit tud, de minden felelős állampolgárra szükség van a megoldáshoz!
Szükség van az állami hivatalok, az önkormányzatok, a vállalatok, a médiák, az iskolák és főiskolák, egyetemek, egyházak, a civil szervezetek, a helyi közösségek és minden család, nemzetség, rokonság, baráti kör, polgár célirányos aktivitásának növelésére.