Tanulmányunkban megvizsgáltuk az egymást követő generációk kisgyermekkori, majd iskolai szocializációjának körülményeit. Föltárult előttünk, hogy az anyák munkába kényszerítése miatt több generáción keresztül tömegesen sérültek a szociális emberré válás bio-neuro-pszichológiai folyamatai, amit iskolarendszerünk társas kapcsolatokat romboló működése felerősített.

Álláspontunk szerint - a gyermekszületések, házasságkötések, válások és a szingli életvitelt választók gondolkodása mögött, ezek a meghatározó mozzanatok játsszák a legfontosabb szerepet, és nemcsak a nagy demográfiai trendet határozzák meg, hanem a magyarság értékrendjét, életminőségét, egészségi állapotát, nemzetközi versenyképességét, és a jövőben megnyilvánuló életkilátásait is.
A demográfusok régóta visszatérő kérdése, hogy miként alakulhatnak a jövőben gyermekvállalási tervek. Az elmúlt évtizedek elemzései nyomán lényegében arra vártunk, hogy „valami majd csak történik”, illetve gazdaságpolitikai ösztönzésekkel próbáltuk a születésszámot emelni. Eleinte néhányan úgy látták, azért születik kevés gyermek, mert a nők későbbre halasztják a szülést, majd a rendszerváltás hatásaira, a gazdasági válság elmúlására várva ültünk évtizedekig „hosszú, méla lesben", és vártuk azt, ami sosem következett be: a születésszám ugrásszerű növekedését.
 
A vágyak és várakozások bekövetkezését az adatok és trendek nem igazolták vissza:
  1. A késleltetett gyermekvállalással összességében kisebb családok és kevesebb gyermek jött világra.
  2. 2005-ben már a 18 éven aluli gyerekek több mint negyede nem házaspáros családban élt.
  3. 2012-ben a 25-29 éves korosztály 40 %-a még sosem élt élettársi kapcsolatban. 
  4. A 20-39 éves magyarok 52 %-ának nincs gyermeke. Azok vannak többségben, akik tudatosan nem akarnak gyermeket.  A korosztályba tartozó férfiak 60, a nők 44 %-a gyermektelen.  
  5. A korosztály férfi tagjai közül 95%-a nőtlen, a nők 88%-a hajadon, a szingli életmód kezd meghatározóvá válni. 
  6. A termékenység 2011-ben a 35 évesnél fiatalabb nők körében is csökkent.
  7. Egyre több az egyszemélyes háztartás.  
  8. „Elöregedik a népesség, dinamikáját veszíti a társadalom.” 
  9. Az idősebbek körében tapasztalt növekedés nem pótolta a termékenyebb korosztályok körében kieső szülésszámot. 
  10. A házasságban született gyermekek száma visszaesik.
  11. Növekszik a házasságon kívül született gyermekek aránya.
  12. Magyarországon a nők úgynevezett teljes termékenységi arányszáma, azaz a szülőképes korú nők összességére vetített gyermekszám (1,3) jóval a népesség reprodukciójához szükséges 2,1 alatt van. Elmarad az uniós átlag 1,6-os értékétől, sőt, 2008-ban valamennyi uniós tagállamban a legalacsonyabb volt. 
  13. Egyre többen mennek külföldre tanulni és/vagy dolgozni, letelepedni a szülőképes korosztályból.
  14. A kétgyermekes családmodellt egyre inkább felváltja a gyermektelen vagy egygyermekes családok dominanciája.
  15. Amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a mai huszonéves nők közel 40 százaléka gyermektelenül, 60 százaléka pedig házasság nélkül fogja leélni az életét.
  16. A legújabb demográfiai előrejelzésekben, a legoptimistább számítás is a helyzet rosszabbodását, a népesség további fogyását mutatja. Növekvő születési arányszámmal számolva 2060-ban 8,6 millióan, a reálisnak mondott alapszámítás szerint alig 8 millióan, a legpesszimistább elképzelés szerint pedig csupán 7 millióan leszünk, a jelenlegi 9,9 millió helyett.
  17. A hazai nyugdíjrendszer pár évig még kitart, de az eltartottak számának növekedése miatt nem lehet elkerülni az állami nyugdíjak visszaesését, a korhatár fölemelését. Az egyik probléma, hogy nincs elég pénze a lakosságnak nyugdíj-megtakarítások felhalmozására, a másik pedig a politikai döntéshozó testületek a szavazatok megszerzése érdekében a legnépesebb szavazóréteg számára lesznek kénytelenek kedvezni, vagy egy társadalompolitikai csapdahelyzet kialakulása várható, amely tovább rontja a fiatalok életesélyeit, és növekvő kivándorlást implikál.
  18. A 2013-as Hungarostudy vizsgálat a bizonytalan kötődési mintázatú populáció meglepetésszerű növekedésről ad hírt, amelyre az jellemző, hogy „pozitív énkép és a másikról feltételezett negatív énkép jellemzi, azért nem is vágyik szorosabb intim kapcsolatra az ilyen kötődéssel jellemezhető egyén.”
  19. Az egyházaknak ez elmúlt évtizedben (értékrendjükben, mint láttuk, fontos helyet tölt be a család és gyermek szeretet hirdetése), - az egyházi iskolák számának jelentős növekedésével párhuzamosan -, jelentős mértékben csökkent a társadalom befolyásoló ereje.
 
A demográfiai krízis azonban – mint láttuk – csak az egyik megjelenési formája annak a személyiség, egészség, család, közösség és gazdaságromboló értékrendnek, amely a hazai és nemzetközi kutatási eredmények szerint, a magyarság életminőségét, esélyeit és perspektíváit is behatárolja.
Megfelelő irányú és kompetenciájú beavatkozási folyamat nélkül a problémák további eszkalációjára számíthatunk.
Az adatok azt látszanak igazolni, hogy egy adott év termékenységi adatai több tényező befolyása alatt állnak. Ennek része az éppen aktuális gazdasági helyzet (van-e szocpol támogatás vagy nincs), de annak hatását az adott évben termékenységi időszakába lépő nemzedékek gondolkodása, életútja, azon belül első sorban a kora gyermekkori, majd az iskolai szocializációja, élményvilága és a közben kialakuló értékrendje, mentalitása, kötődési típusa, bizalmi szintje határozza meg.
Az értékválságból és a demográfiai krízisből kivezető út tehát társadalmunk bizalmi szintjének, kapcsolati kultúrájának fejlesztése, mentálhigiénés állapotának javítása, az egészséges családi és iskolai szocializációs folyamat biztosítása a következő nemzedékek számára.
 
Mindezek alapján, a gyermekvállalás ösztönzése szempontjából, a gazdasági tényezőket fontos eszköznek tartjuk, azonban nem elégségesnek ahhoz, hogy a trend megváltozását előidézzék. Szükségesnek tűnik más tényezőcsoportok figyelembe vétele is ahhoz, hogy átalakítsuk a reálfolyamatok mögött húzódó mentalitás-, értékrend-, életmódbeli meghatározókat, amelyek - az anyagi megfontolásokon túl – a döntéseket meghatározzák. Álláspontunk szerint tehát a gyermekvállalás nem egyszerűen pénzügyi kérdés. A pénzügyi támogatás fontos, de nem elégséges intézkedés ahhoz, hogy a születésszám csökkenő tendenciáját megállítsa vagy visszafordítsa. 

A társadalmi méretű kapcsolati kultúra fejlesztésének elmaradása tehát, a népesség folyamatos csökkenése mellett, a teljes marginalizálódás, dezintegráció és káosz, az ország szétesésének kockázatával is fenyeget.
 
Nem véletlen, hogy a hagyományos pénzügyi-gazdasági fókuszú beavatkozások nem hoztak bátorító eredményeket. Az eddigi erőfeszítések azért nem jártak igazán eredménnyel, mert – véleményünk szerint - nem sikerült feltárni, megérteni a folyamatok gyökereit. Nem értettük meg igazán mélyen, hogy hol húzódnak az okok, amelyek ide vezettek, és pár év múlva kritikus következményeikkel járhatnak.
Még ma is találkozunk hasonló tétlenségre utaló magyarázatokkal, mint például: „az első gyermek születését a párok többsége ma a biztonságos családi egzisztencia megteremtését követően tervezi”, vagy „a szülések elmaradásának okai jórészt magánjellegűek”, „Az értékrendbe nem szólhat bele az állam, csak az akadályokat bonthatja le”, stb.
Álláspontunk szerint a népességfogyás egyik legfontosabb összetevője - a kisgyermekkori anya–gyermek kapcsolatok tömeges sérülése,, amelyek főként az 1950 és 1967 közötti időszakban következtek be, s hatásuk azóta is gyűrűzik, a másik összetevője pedig az iskola „rejtett tanterve”, szocializációs folyamatai. 
S ha eredményes (és költséghatékony) megoldásokkal szeretnénk – rövid és hosszú távon -, a problémák gyökereinek a gyógyítására, kijavítására van szükség. „A siker ezen a téren majdnem biztosan radikális szakítást kíván a jelenlegi születés ösztönző próbálkozásokkal és új, hatékonyabb módszerek alkalmazását is igényli”.

A népesség növekedési pályára állítása, véleményünk szerint, egy átgondolt, több lépcsőben megvalósított, több társadalmi szektorra és intézményrendszerre kiterjedő stratégia alapján történhet, amelynek a fő iránya a magyar társadalom bizalmi tőkéjének emelése, a személyes, családi, közösségi és intézményi működési folyamatok és kapcsolatrendszerek minőségelvű újraépítése, rehabilitációja.